Sok minden rajtunk múlik, hogy megkapjuk-e a kiszemelt állást!

VeszpremAllas.hu2_mon-allas.hu
0

Álláskeresésnél fontos, hogy figyeljünk oda, és mindig olvassuk el figyelmesen a meghirdetett álláshirdetéseket. Előfordulhat, hogy terjedelmesebb álláshirdetéssel is találkozunk.

Nem is gondolnánk, de a vállalatok már ezzel is felmérnek bennünket, hogy az első körben vajon megfelelünk-e követelményeiknek. Ez pedig abban mutatkozhat meg, hogy jelentkezésünkhöz csatolunk-e minden olyan dokumentumot, amit ők kérnek tőlünk egy hirdetésben. Pusztán csak szövegértésről, és figyelemről van szó, de ha figyelmetlenek vagyunk, vagy csak átfutjuk a hirdetést, akkor könnyen előfordulhat, hogy lemaradunk a jó lehetőségről. Amennyiben találkozunk, egy hosszabb álláshirdetéssel láthatjuk a felépítését. Először a vállalatról olvashatunk egy rövid összefoglalót, hogy pontosan mivel is foglalkozik. Ezt követően a cég elvárásait olvashatjuk a következő pontban, majd azt is, hogy mit tud nekünk felkínálni a fix bérezésen túl. Egyébként a multinacionális vállalatok tudnak több mindent felajánlani számunkra a fizetésen kívül. Végezetül pedig megadnak nekünk különböző lehetőségeket, amelyeken el tudjuk érni a vállalatot. Csodálkozhatunk, hogy egyes hirdetésekben megadnak telefonszámot is. Ha találunk telefonszámot egy álláshirdetésben, akkor inkább hívjuk fel a céget, ezzel is azt sugallhatjuk, hogy valóban komolyan gondoljuk jelentkezésünket. A vállalatok részéről egy álláshirdetés felépülhet vázlatszerűen, vagy összefüggő szövegként is. Ha összefüggő szöveget látunk, akkor olvassuk el kétszer is, és gyűjtsük ki külön papírra a fontos részeket, beleértve azt is, hogy milyen dokumentumokat kell beküldenünk a vállalathoz. Nemcsak önéletrajzot kérhetnek tőlünk a cégek, hanem motivációs levelet is. Az önéletrajz egy vázlatos dokumentum, amelyben le kell írnunk végzettségünket, korábbi munkahelyi tapasztalatainkat, valamint azt is, hogy mit szoktunk csinálni szabadidőnkben. Adatainkat adjuk meg helyesen, és telefonszámot mindenképpen írjunk önéletrajzunkba. Ezzel szemben egy motivációs levélnek összefüggő szövegnek kell lennie. A levélben kifejezhetjük, hogy miért jelentkezünk a pozícióra, miért gondoljuk azt, hogy mi lennénk az ideális alkalmazottak a meghirdetett állásra, valamint azt is beleírhatjuk, ha kérik tőlünk, hogy mit várunk az adott munkakörtől, és a vállalattól. Bizonyára, ha nem sokszor adtuk még be önéletrajzunkat, és motivációs levelünket, akkor tudásunk megkophat az elkészítést illetően. Nem kell kétségbeesni, hiszen az interneten találhatunk az elkészítésükre mintát. Miután elkészítettük a dokumentumokat, akkor ellenőrizzük le többször, hogy megfelelnek-e a formai, és tartalmi követelményeknek. Ha igen, akkor keressük meg a neten a VeszpremAllas.hu ajánlatai között a legjobbat, és adjuk be jelentkezésünket. A portálon érdemes átböngészni a 32 álláskategóriát, hiszen számos fizikai és szellemi munkakörrel találkozhatunk az oldalon. Az állásportálon saját álláshirdetést is feladhatunk mindezt ingyenesen, és kötelező regisztráció elhagyásával tehetjük meg. Amikor hirdetést adunk fel, akkor tartsuk szem előtt a részletességet. Térjünk ki korábbi tanulmányainkra, és munkatapasztalatainkra is. A tapasztalatokra fektessünk nagy hangsúlyt, mert az esetek többségében a vállalatok erre kíváncsiak. A mérnök munkák is rendelkezésünkre állnak. A cégek kereshetnek agrármérnök állásba is munkaerőt. Ha ebből a munkakörből szeretnénk megélni hosszútávon, akkor felsőfokú végzettséget, és „B” kategóriás jogosítványt mindenképpen fel kell tudnunk, mutatni.

 

Kapcsolódó blog bejegyzések