Jó szakemberek előnyben. A cégek versenyeznek értük.

szaki
0

Nehéz jó munkát és munkahelyet találni. Nehéz jó, megbízható, és hozzáértő munkavállalót találni. Vajon melyik állítás igaz? Közel 2 évvel ezelőtt még azt mondtuk volna, hogy az első állítás állja meg a helyét, ma már inkább az utóbbit lehet hallani és látni. Talán kicsit mindkettő igaz, nézőpont kérdése. De az bizonyos, hogy a jó szakmunkásokra vadászniuk kell a cégeknek az országban.

Aki teheti már nem itthon dolgozik, aki pedig mégis itthon kénytelen boldogulni, már hónapokra előre tele van a naptárja, egyéni vállalkozóként. Ha viszont úgy dönt, hogy nem szabadúszó szeretne lenni, akkor bizony alaposan meggondolja, hogy melyik cégnél álljon alkalmazásba. Ki ad érte többet alapon. Mert a stabil szaktudást bizony meg kell fizetni, vagyis meg kéne, ami az itthoni viszonyokat illeti. Tehát azoknak a cégeknek, akik versenybe akarnak szállni a kedvenc jelöltért, néha nem árt mélyen a zsebükbe nyúlni. De megnyerni a csatát és megszerezni a munkavállalót csak az első lépés, meg is kell tudni tartani, hogy ne akarjon – legalábbis ne egyhamar – másfelé kacsintgatni. A magas fizetés nagyon sokat számít, de nem minden, elvégre mégiscsak a napja nagy részét ott tölti az ember. Fontos a kellemes, komfortos munkahelyi környezet, a jó csapatszellem, a béren kívüli juttatások, céges szabadidős, csapatépítő programok. A statisztikák szerint több meghirdetett állás van ma hazánkban, mint amennyi az ezekre eső munkavállalók száma. Mégis sokan nem találnak igazán jó munkahelyet maguknak. Persze találnak, átlagosat, jobb, mint a semmit, de a legtöbben nem erre vágynak, hanem egy minden – vagy legalább majdnem minden – szempontból tökéletes munkahelyre. Válogatni lehet, hiszen van miből – ha már a statisztika ezt mondja, ugye… Mégis nagyon kevés az elégedett munkavállaló és annál több, a legalább örülök, hogy van munkám attitűd. Az emberek nagy többsége a fővárosban vagy az ország nyugati részében vállal munkát, a jobb anyagi körülmények reményében. Ezekben a régiókban fokozatosan telítődik a munkaerő-piaci rés, az elvándorolt területeken viszont ez komoly szakemberhiányt eredményez. Így hosszú távon ez sem oldja meg a problémát.

De vajon akkor mit lehetne tenni? Hogyan tudnák az itthoni cégek biztosítani azt a színvonalat, amit egy külföldi cég ígér és meg is ad a munkavállalónak? A kisebb hazai cégek valószínűleg bármennyire is szeretnék, nem tudják ezt megadni, nekik általában az átlag tudású szakemberek maradnak, hosszú távon biztosan. A nagyobb, több bevétellel rendelkező cégek pedig eldönthetik, hogy hajlandóak-e komolyabb összegeket „áldozni” egy-egy igazán jó és nagy tudású munkaerőért.

Kapcsolódó blog bejegyzések